Szomorú

Március 5. Ma kezdődött el az életem. Apám és anyám nem tudják még. Kisebb vagyok egy gombostűfejnél, de mégis önálló lény vagyok már. Minden testi és lelki adottságom meg van határozva: például apám szemét és anyám szőke haját öröklöm. Az is biztos, hogy kislány leszek. Március 19. Első vér-és érfal sejtjeim, első ereim most keletkeznek. Mivel a szerveim még nincsenek teljesen kifejlődve, anyámnak kell engem vér-és anyagcseréjével, vérkeringésével támogatnia. Milyen csodálatos, bensőséges kapcsolat! Március 23. Kialakul a szám. Egy év múlva már kacagni fogok, ha szüleim az ágyacskám fölé hajolnak. Első szavam a " mama " lesz. Az az állítás, hogy én még nem vagyok külön ember, csak egy része anyám testének, igazán nevetséges. Nem is ugyanahhoz a vércsoporthoz tartozom, mint ő. Március 25. A szívem elkezdett verni. Életem végéig szünet nélkül teljesíti majd szolgálatát, anélkül, hogy valaha is megpihenne. Óriási csoda! Április 2. Karom és lábszáram is fejlődésnek indult. Bár még sok időbe telik, amíg elindulhatok a környező világ felkutatására, megismerésére, amíg társaimmal barátságot köthetek. Április 2O. Csak ma tudta meg az édesanyám az orvostól, hogy a szíve alatt hord engem. Milyen nagy lehet az öröme! Április 25. Most már látni rajtam, hogy leány leszek. Biztos gondolkodnak már a szüleim a nevemen. Óh, de szeretném tudni, hogyan becéznek majd! Április 28. Minden szervem teljesen kialakult. Sokkal nagyobb lettem. Május 1O. Hajam és szemöldököm nő. Hogy fog anyukám örülni szőke kislányának. Május 13. Nemsokára látni fogok. Szemem már csak egy varrattal van lezárva. Fény, színek, virágok, arcok - csodás lehet! Legjobban annak örülök, hogy megláthatom az édesanyámat. Csak ne tartana olyan soká. Még több mint hat hónapot kell várni. Május 24. A szívem teljesen kifejlődött. Állítólag vannak csecsemők, akik beteg szívvel jönnek a világra, és az orvosok roppant erőfeszítéseket tesznek, hogy műtét útján megmentsék őket. Hála Istennek, az én szívem egészséges, erős, vidám gyerek leszek. Mindenki örülni fog. Május 28. Ma megölt az anyám... 




"Itt fekszem kényelmesen, lassan majd megnövök, s ha mindenem rendesen kifejlődik és erős leszek, akkor majd édes Mama, hozzád kimegyek. De mi volt ez? Mama! Én félek. Most megint újra! Hát mit akarnak? Mama, édes Mama! Segíts kérlek, itt vagyok! Most minden elcsendesedett... talán nem bántanak többé...! De most, most megint! Mi ez? Miért bántanak ismét? Hiszen olyan kicsi, védtelen vagyok. Mama, nem látod? Mama, nem hallod? Mondd mire készülnek! Hová meneküljek? Talán, talán... szorosan idebújok ehhez a burokhoz. De ó jajj! Most eltűnt, ami eddig védelmet nyújtott. Egyedül vagyok. Mama! Mama! Én kicsi, gyenge, védtelen vagyok, de élni, élni akarok! Jaj a lábam! Ó mit tettetek velem! Mama! - hát Te nem akarod? Nem szeretsz engem? Most már érzi kicsi szívem, nem akarod. Már csak egy pillanat, s nem vagyok. De kedves Mama! Megbocsájtok! S hazamegyek az angyalokkal ahhoz a fehér ruhás bácsihoz, akit Jézusnak hívnak, s szeret engem nagyon."